Újabb bizonyíték az egykori SZDSZ és az LMP komoly hasonlóságára
2010.04.13. 18:50
Szerkesztőségünk korábban már több írásában is utalt arra a nyilvánvaló tényre, hogy az SZDSZ és az LMP között bizony komoly átfedések találhatók. Nem hallgathatjuk el, hogy az LMP-sek nagyon hasonlítanak az egykori SZDSZ-szavazókra. Mindezt az a térképábra is jól bizonyítja, mely az SZDSZ 1998-as és az LMP 2010-es választási eredményeit hasonlítja össze.
Egyszer már volt a mostanihoz hasonló helyzet Magyarországon. Mégpedig 1998-ban, amikor szintén leváltottak egy baloldali kormányt. 12 éve azok, akik az MSZP és Horn Gyula regnálását lábszagúnak, túlságosan is kínosnak érezték, de a jobboldalra mégsem szavaztak volna soha, az SZDSZ-t választották.
Vessük most össze a két baloldali kormányzást lezáró választás adatait! Az SZDSZ 1998-as (7,57% területi listán) és az LMP 2010-es (7,48%) eredményeit nézve komoly átfedést találunk a két párt támogatottságának földrajzi megoszlása között. (Ezt az SZDSZ későbbi, 2002-es és 2006-os eredményei is alátámasztják.)
velemenyvezer.blog.hu - barikad.hu
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.