Bár Hoszni Mubarak elnök lemondásával a tüntetők elérték elsődleges céljukat, a történetnek itt aligha van vége. A kétségek rögtön ott kezdődnek, hogy a bejelentés Omar Szulejmán alelnöktől származott, arról pedig nem mondott semmit, hogy neki lesz-e szerepe a továbbiakban. A tüntetők korábban egyértelművé tették, hogy Szulejmán semmivel sem elfogadhatóbb, mint Mubarak.

Mivel a bejelentés szerint az irányítás a legfelsőbb katonai tanács kezébe került, a hadsereg dönthet arról, hogy a mostani kormányt bízzák meg átmenetileg az ország irányításával vagy létrehoznak egy átmeneti bizottságot Egyiptom élére.

Pénteken azt is megígérte a hadsereg, hogy felfüggesztik az Egyiptomban évtizedek óta érvényben lévő szükségállapotot, amint a körülmények lehetővé teszik, ezt azonban nem kötötték konkrét időponthoz. A hadsereg többször is megígérte, hogy teljesíti a tüntetők követeléseit.

Az al-Arabíja szerint a hadsereg meneszti a tejes kabinetet, felfüggeszti a parlament mindkét házát, és az Alkotmánytanáccsal együtt fogja irányítani az országot a választásokig.

 

A tüntetők célja azonban csak akkor valósul meg teljes mértékben, ha belátható időn belül valóban demokratikus választások következnek. Ez lehet a következő fordulópont.

Az ország messze legnagyobb ellenzéki csoportja (amely azonban a tüntetésekben nem játszott jelentős szerepet) eddig a Muzulmán Testvériség [1] nevű iszlamista szervezet volt. Az, hogy Izrael és az Egyesült Államok támogatták Mubarakot, nagy részben azért volt, mert el akarták kerülni, hogy az arab világ egyik legfontosabb országa iszlamista irányítás alá kerüljön. Mubarak idejében a szervezetet betiltották.

Az biztos, hogy egy tiszta választáson számolni kell velük, ami jelentősen befolyásolhatja a régió eddigi rendjét. Egy izraeli diplomata a Reutersnek pénteken azt mondta, Mubarak lemondása még nem változtatja meg az Izrael és Egyiptom közötti békés kapcsolatokat.

A forradalomban pedig egészen biztosan megszületett egy új ellenzéki erő [2]. A internetet magától értetődő természetességgel kezelő fiatalok, akiket eddig nem igazán képviselt senki, kulcsfontosságúak lehetnek a választások során. A felszín alatt pedig emberi jogvédők, feministák és aktivisták dolgoztak évek óta a rezsim brutalitása ellen - kérdés, lesznek-e politikai ambícióik.

A Mubarakot megbuktató tüntetések lényegében igazi vezéralak nélkül zajlottak (éppen azért, mert a tüntetők nem akarták, hogy bárki is tárgyaljon, majd kiegyezzen a nevükben Mubarakkal, ahogy az már sokszor megtörtént), vagyis nincs olyan politikus, akit most győztesként emelnének fel.

Ilyen lehetne a Google-ös Váel Gonim, aki a tüntetéseket elindító Facebook-csoport mögött állt, aztán letartóztatták, és 12 nap után szabadult, ezzel pedig új lendületet adott a tüntetéseknek - ő azonban korábban azt mondta, Mubarak bukása után vissza akar térni a korábbi életéhez és nem akar politikus lenni.

Valószínüleg ringbe száll majd Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenegia Ügynökség korábbi igazgatója is. El-Baradei a tüntetések harmadik napján érkezett vissza Egyiptomba, ekkor azonban házi őrizetbe került, és később nem igazán lett kulcsszereplője az eseményeknek, ráadásul nem is egyértelműen népszerű figura Egyiptomban.

És természetesen azt sem lehet kizárni a legnagyobb eufória közepén sem, hogy az egyiptomiak sorsa mégsem fordul jobbra, és a hadsereg irányítása alatt valójában a Mubarak-rendszerhez hasonló gyakorlat folytatódik, hiszen például maga Mubarak is, ahogy Szulejmán alelnök, a hadseregből érkeztek, és arról is érkeztek hírek, hogy az elvileg semleges katonák tüntetőket kínoztak meg. Az biztos, hogy a hadseregnek nem érdeke az instabilitás, komoly üzleti érdekeltségeik vannak számos iparágban, mindekelőtt az idegenforgalomban, amely különösen igényli a kiszámítható viszonyokat.

Az elmúlt tizennyolc nap egyik legjellemzőbb tulajdonsága éppen az volt, hogy egyszer sem lehetett biztosan megmondani, hova fejlődnek az események. Ez nem változott meg Mubarak lemondása után sem, nagyon bizonytalan, hogy mi lesz a folytatás, már csak azért is, mert ehhez hasonló nemcsak Egyiptomban, de az egész arab világban sem történt még (leszámítva az egyiptomi tüntetések közvetlen előzményét, a tunéziai forradalmat).

Ha azonban így is történne, a tüntetők az elmúlt tizennyolc napban azt mindenképpen bebizonyították, hogy nem lesznek tétlen elszenvedői az eseményeknek, és ha egyszer kezükbe vették a sorsukat [3], nem is akarják majd kiengedni onnan.