A magyar felsőoktatás: Kevesebbeknek, de drágábban
2012.07.25. 23:12
„2020-ra a 30-34 éves magyar lakosság 30,3 százaléka lesz diplomás, amely arányszámot fokozatosan 40 százalékra kell emelnünk versenyképességünk érdekében. Ezért a következő 3 évben az érettségiző korosztályok 30 százalékát meghaladó mértékben kell meghatározni az állami ösztöndíjjal támogatott férőhelyek számát. A célul kitűzött diplomás arányszám eléréséhez szükséges többletet az önköltséges hallgatók biztosítják”.
A koncepció itt erősen félrevezető. Ugyanis jelenleg a korosztály nagyjából 60-70%-a érettségizik, tehát, ha annak 30%-a kerül a felsőoktatásba, akkor a teljes korosztálynak csak kb. ötöde kerülhet be az egyetemekre, főiskolákra. Ez a létszám a mainak nagyjából a fele. Más oldalról az is gyorsan kikalkulálható, hogy ha az érettségizettek „30%-át meghaladó mértékben” kell az államilag finanszírozott létszámot meghatározni, – s 40% kell legyen a korosztályi diplomás arány -, akkor nagyjából a hallgatók felének költségtérítéses képzésre kell(ene) járnia. (A helyzet azonban ennél is rosszabb lesz valószínűleg, hiszen az érettségi szintjének emelése csökkenteni fogja az érettségizett arányt, – így aztán ki tudja, mennyit jelent a 30% államilag finanszírozott bejutó?) Ráadásul itt már nem költségtérítéses képzésről, hanem az annál nagyjából kétszer magasabb árat jelentő önköltséges képzésről van szó, ami nyilvánvalóan nagyon radikálisan csökkenti majd a keresletet is. „A költségtérítés összegét a felsőoktatási intézmény - a képzéssel kapcsolatos valamennyi ráfordításra tekintettel - határozza meg, azzal a megkötéssel, hogy annak összege nem lehet kevesebb, mint a szakmai feladatra számított folyó kiadások egy hallgatóra jutó hányadának ötven százaléka.”
A hallgatói létszám mindent eldönt – azt meg a miniszter dönti el
Itt érdemes kitérni a koncepciónak – és a kodifikált törvénytervezetnek – a felvételi rendszer átalakításával kapcsolatos elképzeléseire is. A felvételi rendszer átalakítása egyértelmű visszafordulás a 2000-es éve elejére, mivel a koncepció számos olyan elemet visszaemel, amelyek akkoriban voltak jellemzők. Ilyenek: a szóbeli meghallgatás visszahozása, a jelentkezési lehetőségek legfeljebb háromra szűkítése, a hátrányos helyzetű, ill. fogyatékossággal élők segédpontjainak megszüntetése. Szintén ide sorolhatjuk, hogy az államilag támogatott hallgatói keretszámok szakonkénti elosztását ezután minden évben, a törvény felhatalmazása alapján a társadalmi igények, az ország gazdasági teljesítőképessége alapján fogják meghatározni. Továbbá a jövőben az államilag finanszírozott helyek nem a jelentkezések arányában lesznek elosztva az intézmények és a szakok között – mint eddig –, hanem intézményekre és szakokra lebontva a központi tervező, azaz a miniszter, fogja meghatározni a keretszámokat.
Így a jövőben a miniszternek, ill. a kormánynak lesz teljes felhatalmazása az államilag finanszírozott létszám szakok és intézmények közötti elosztására, ez pedig alapvetően befolyásolja majd az intézmények jövőjét és tudományegyetemi ill. egyetemi besorolását. A döntéseket, melyek az ún. „nemzetstratégia” köpenyében jelennek majd meg, alapvetően a lobbiérdekek és a kormányzati önkény fogják meghatározni. Mindezek a tanulók kiszolgáltatottságát növelik, s az eddig versenyszerű felvételit központi elosztássá alakítják.
A másik jól kitapintható törekvés a bejutás feltételeinek szigorítása, az idegen nyelvi követelmény emelése és az emelt szintű érettségi megkövetelése. A nyelvvizsga megkövetelése helyes törekvésnek tűnik, de csak akkor, ha a közoktatás túl tud lépni az idegen nyelvi képzés kudarcán. Mind a nyelvvizsga, mind az emelt szintű érettségi bejutási feltételként történő előírása azzal a következménnyel jár, hogy a felsőoktatás az elitre, a felsőközéposztály gyermekeire szűkül – hiszen ezek a rétegek fordítanak figyelmet, és képesek anyagi erőforrásokat fordítani gyermekeik külön képzésére.
A koncepció a felsőfokú intézmények három típusát különbözteti meg: a főiskolákat, az egyetemeket és a tudományegyetemeket. Az átmeneti időszak alatt, az „egyetem” besorolású intézmények minőségjavításuk vagy integrálódásuk révén bekerülhetnek a tudományegyetemek sorába, vagy főiskolává alakulnak, esetleg magánintézménnyé válnak vagy megszűnnek. Azon túl, hogy a nemzetközi összevetésben nem létező fogalom a tudományegyetem, az eddig megjelent különböző intézményi besorolások meglehetősen önkényesnek is tűntek. A korábban megszüntetni akart Corvinus Egyetem végül megmenekült, de nem sorolták a tudományegyetem közé. A Semmelweis Egyetemet viszont, noha semmilyen vonatkozásban nem különb az előbbinél, tudományegyetemnek minősítették. A Kaposvári Egyetem, amely egyes napvilágra került anyagok szerint megszűnt volna, a FIDESZ nagyhatalmú helyi potentátjának felhördülése nyomán végül megmaradt. A kezdetben ugyancsak megszűnésre ítélt győri Széchenyi Egyetemről is kiderült, hogy megmarad, mégpedig maga Orbán Viktor nyilatkozott így. Ezek a besorolások és besorolási visszavonások egyértelműen mutatják az egész elképzelés mögött meghúzódó rossz ízű politikai szándékokat és szubjektivitást.
A törvénytervezet megtartja a három intézménytípust, de a mellékletében található besorolásban nem használja, és a Semmelweis Egyetem „kivéve a gyevi bírót” státusza sem szerepel benne. Ugyanakkor a tudományegyetemi besorolás feltételei alapján nem igen lehet abban kételkedni, hogy a besorolás a szubjektivitásnak kellő teret fog adni. Az anyag – és a törvénytervezet - némileg enyhítve megtartja a korábbi koncepció egyetemi és főiskolai kari besorolási kritériumait. Ezek előírják a főállású oktatók létszámát, azon belül a minősítettek arányát, és az egy minősítettre maximálisan jutó nappali tagozatos hallgatólétszámot. Nyilvánvaló, hogy ha ezeket a követelményeket komolyan veszik, akkor számos egyetemi kart meg kellene szüntetni, vagy át kellene főiskolaivá minősíteni, s nem egy tudományegyetem besorolása veszélybe kerülne. Persze a tervezet természetesen máris formálja a felsőoktatást, s minden egyetem és főiskola igen jelentős erőfeszítéseket tesz, hogy megfeleljen a várható előírásoknak. Ezek az ellentmondások is azt mutatják, hogy a korábbi elitista koncepció lényegében megmaradt, csak vastagon leöntötték egy ideológiai mázzal.
A képzési szerkezetet illetően mintha enyhült volna az anyag a 2010-es koncepcióhoz képest. Mint az egyik hírportál találóan fogalmaz: „a bolognai rendszert alapból nem elvető tervezet néhány pontja azzal ellentétes irányt ír le”. Ilyen például az egyetem és a főiskola szétválasztása, de különösen ebbe a kategóriába esik a pedagógus képzés kiemelése a kétszintű bolognai-szisztémából: 4+1 év a majdani általános és szakiskolai pedagógusok; 5+1 év a középiskolai pedagógusok számára. Ez egy meglepő és megdöbbentő változás, hiszen sem a bolognai képzési szerkezet, sem az egységes tanárképzés bevezetése óta még nem, vagy alig telt el annyi idő, hogy bármilyen gyakorlati életből jövő visszacsatolás megtörténhetett volna. A visszafordulást így nyilvánvalóan inkább az oktatáspolitika és a felsőoktatás konzervatív erői indukálták, mintsem a tapasztalat.
Tegyük azt is hozzá, hogy a törvénytervezet egyik bekezdése szerint: „az alap- és mesterképzést egymásra épülő ciklusokban, osztott képzésként, vagy jogszabályban meghatározott esetben osztatlan képzésként lehet megszervezni. A ciklusokra bontott, osztott és az osztatlan képzések szerkezetét a Kormány határozza meg.” Ez végül is bármilyen képzés-szerkezeti hátraarcokat lehetővé tesz.
Költségtérítés és röghöz kötés
A tervezet radikálisan lecsökkenti a hallgatók beleszólási jogait, így a hallgatók tanulmányi és térítési ügyekben jelenleg meglévő egyetértési joga tanácsadói joggá változik. De a hallgatói tiltakozások alapvetően a költségtérítés helyett az önköltség bevezetése és a hallgatók „röghöz kötése” ellen fogalmazódtak meg. A koncepció értelmében a hallgatók vagy önköltséges formában tanulhatnának, vagy állami ösztöndíjrendszer keretében, de ezért cserébe vállalniuk kellene a szerződéskötést és a meghatározott idejű magyarországi munkavállalást. Mint az oktatási államtitkár fogalmazott: „Az a fiatal, aki saját anyagi ráfordítás nélkül, közpénzből tanul és szerez diplomát, az kap valamit az adófizetők jóvoltából, amit valamilyen módon viszonoznia illik. Ezt a kétoldalú kötelezettséget rögzíti majd az a tanulói szerződés, amelynek megkötése a beiratkozás előtt a hallgató szabad döntésétől függ.”
A törvénytervezet kodifikálja ezeket a szabályokat, mert mint írja „az államilag támogatott képzésre felvételt nyert jelentkezővel – beiratkozását megelőzően – a képzés költségeinek állami átvállalását biztosító állami ösztöndíj szerződést kell kötni”. Arról ugyan nincs a törvénytervezetben szó, hogy mik is szerepelnek majd ebben a szerződésben, de nyilvánvaló, hogy a koncepcióban és a kormányzati megnyilvánulásokban hangoztatott hazai munkavállalási kötelezettség az egyik célja ennek.
Jól érzékelhetően itt jelentős és zavaros koncepcióváltozás történt a korábbi felsőoktatás-politikához képest. Mert miért is támogatja a felsőoktatást az állam? Persze eddig sem volt erre egyértelmű a válasz, de nagyjából azt lehetett feltételezni – mint ahogyan a legtöbb kontinentális európai országban is gyakorlat -, hogy az állam a felsőoktatás egy meghatározott belépési szűrőjén átlépni képes (tehát adott képességi szinttel rendelkező) tanuló képzését jóléti kiadásként támogatja. Ebben az esetben nincs helye visszatérítési követelésnek, bármit is csinál a végzett (emigrál, pályát hagy el, vagy egyszerűen nem dolgozik stb.) Ennek a gondolatmenetnek tehát az a lényege, hogy az adófizető ugyanazért fizette ki a diplomás képzését, amiért mondjuk az óvodásokét, vagy az általános iskolásokét, vagy az influenzás betegek gyógyítását - mert ezek hasznosak a társadalom egészének.
Ha az állam azért támogatja a diplomások egy részének képzését, mert úgy gondolja, hogy a munkaerő-piac prognosztizálható szükségleteinek kielégítése előmozdítja a gazdasági fejlődést, akkor rendelkeznie kell olyan előrejelzésekkel is, amelyek ezeket a munkaerő-piaci szükségleteket megalapozzák. Azonban, mint például az FDSZ véleménye is hangsúlyozza: „A probléma az, hogy mindeddig nem születtek olyan megbízható munkaerő piaci elemzések, amelyekre támaszkodni lehetne a szaklétszámok meghatározásánál, a munkáltatók pillanatnyi érdekeinek kiszolgálása pedig a felsőoktatás átalakítását rossz irányba vezetheti.”
A munkaerő-piaci megközelítésnek lehet egy visszaütő következménye is: nevezetesen azon diplomások, akik nem találnak munkát, vagy csak alacsonyabb végzettség igényű munkát találnak, joggal interveniálhatnak a minisztérium felé, hogy számukra megfelelő foglalkoztatást biztosítsanak, hiszen az ő képzésüket azért támogatta az állam, mert tervei szerint a munkaerőpiac számot tart rájuk.
De jelentős ellentmondásokra bukkanhatunk más helyen is. Az egyik legmeglepőbb – s az intézmények autonómiáját is alaposan sértő – célkitűzés, hogy a tervezet szerint az állam abba is bele kíván szólni, hogy milyen piaci szolgáltatók működjenek az intézményekben: „a kollégiumok, menzák és büfék központi irányítása lehetővé teszi egy állami cég létrehozatalát" – áll a javaslatban. Elképesztő – az államszocializmus kezdeti időszakát idéző - elképzelés, hogy a kollégiumok, menzák és büfék egy központi, állami cégbe kerülnének. A törvénykoncepcióban ugyan ez nem jelenik meg, de néhány jelből következtetni lehet arra, hogy az elképzelés napirenden van, ugyanis a törvénytervezet szövegéből hiányzik a jelenlegi törvénynek az a szakasza, amely arról szól, hogy: (13. § (1)) „a hallgatók lakhatási feltételeinek biztosításához felsőoktatási intézmény részeként kollégium működtethető, illetve a felsőoktatási intézményhez szervezetileg nem tartozó intézményként diákotthon hozható létre”. Sőt a törvénytervezet e helyett arról ír, hogy a diákotthonokat törölni kell a nyilvántartásból.
A koncepció – és a törvénytervezet – radikálisan átalakítja a MAB és az FTT szerepét is. A tervezet a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság szerepének, súlyának és autonómiájának drasztikus csökkentését, függetlenségének felszámolását tartalmazza, – érvel maga a MAB is. A Felsőoktatási és Tudományos Tanácsot még radikálisabban átalakítja a tervezet. Az FTT-t megszünteti s új néven, lényegesen csökkentett hatáskörrel, megújuló összetétellel Felsőoktatási Tervezési Testületként hozza létre, amely testület a miniszter - a felsőoktatás fejlesztési, finanszírozási és kutatás-fejlesztési kérdéseiben – döntés-előkészítő, véleményező és javaslattevő szakértői testülete lenne.Az FTT – és részben a MAB is - lényegében a felsőoktatási intézmények egyfajta – a minisztériummal szembeni - érdekérvényesítő, érdekegyeztető szervezeteként működött a 93-as törvény óta. Az igazi problémája ezeknek a szervezeteknek az volt, hogy nem kapott benne megfelelő súlyú szerepet a felhasználói szféra. A koncepció ahelyett, hogy a valódi problémát orvosolná, háttérbe szorítja ezeket a szféraautonómiát képviselő szervezeteket és csonkítja a hatáskörüket. Ez sok tekintetben ugyanolyan – az európai normákkal szembemenő - törekvés, mint amit az Alkotmánybíróság, vagy az ÁSZ esetében már láthattunk a kereszténykonzervatív kormánytól.
A finanszírozás csatornái – a törvénytervezet tanúsága szerint is - lényegében változatlanul megmaradnak. Ami újdonság – az a koncepcióból, s annak nyilvánosságra csak kerülő úton került anyagaiból derül ki -, hogy a költségvetési források felosztási aránya, a fenntartói normatíva javára megváltozik. A jelenlegi 50 százalékos képzési támogatás, 25 százalékos tudományos és 25 százalékos fenntartói normatíva elosztást tartalmazó finanszírozási szerkezetet a 70 százalékos fenntartói, a 15 százalékos képzési és a 15 százalékos tudományos célú támogatás elosztást tartalmazó finanszírozási modell váltaná fel. Ezen túlmenően, úgy tűnik, nem sok minden változik a finanszírozásban - már azon kívül, hogy jelentős forrásokat vonnak ki a felsőoktatásból. Nem nehéz kiszámítani, hogy a Széll Kálmán Tervben meghatározott támogatáscsökkentésnek megfelelően (ami 2012-ben 12 milliárd Ft, 2013-ban és 2014-ben pedig 38 milliárd forint) - 2012-ben 40 ezer főre, 2013-ben 35 ezer főre, 2014-ben 30 ezer főre csökken az államilag finanszírozott felvételi létszám.
A felsőoktatási intézmények költségvetési támogatása a jövő évben 189,3 milliárd lenne a jelenlegi források alapján, ugyanakkor feltüntet a javaslat egy csökkentett számot is, ami 177 milliárd lenne 2012-ben, míg 2013-ban 160 milliárd, 2014-ben pedig 153 milliárddal gazdálkodhatnának a felsőoktatási intézmények. Az állami támogatás tehát 2014-re a mai 80%-ára csökken, ami azt jelenti, hogy miközben az előző kormány időszakában a felsőoktatás állami támogatása a GDP arányában 0,9-1% körül volt, - ami a fejlett országok között az utolsó harmadba esett, - a keresztény-konzervatív kormány alatt ez 0,7-0,75% körüli értékre csökken, ami a fejlett országokkal összehasonlítva a legutolsó lesz.
forrás: http://hazaeshaladas.blog.hu/2011/10/27/szep_uj_vilag_a_felsooktatasban
Az államilag támogatott hallgatói létszám csökkenése, és a költségtérítés önköltségi szintre történő növelése nyomán a hazai felsőoktatás összes hallgatói létszáma a kormányciklus négy évében a mostani valamivel több, mint 300 ezer főről kb. 200 ezer főre fog csökkenni.
Összegzés
A kormány tavaly ősszel egy felsőoktatási koncepciót, s majd egy éves titkolózás után egy felsőoktatási törvénytervezetet hozott nyilvánosságra. A hivatalosan nyilvánosságra került anyagok mellett számos titkos, vagy nem nyilvános minősítésű koncepciórészlet szivárgott ki, amelyek igen radikális és ideológiailag is erősen átitatott átalakulásokat vetítettek előre a felsőoktatási szférában. Ugyanakkor a kodifikált törvénytervezet néhány vonatkozásban lényegesen „szelídebb”, mint ezek a koncepcióváltozatok. Más oldalról nyilvánvaló, hogy a törvénykoncepció számos tervezett elemről nem beszél. Így a Széll Kálmán Tervben leírt állami támogatás elvonás, s a velejáró államilag finanszírozott hallgatói létszám csökkentése a törvénytervezetben nem jelenik meg. Nem, vagy csak áttételesen jelenik meg az intézményrendszer átalakítás, az egyes kiszolgáló tevékenységek államosítása (vagy privatizációja), az tandíj összegének radikális emelése stb. Ráadásul az elmúlt időszak törvényalkotási „módszertanából” tudjuk, hogy egy mindenki által ismert törvénytervezetből, hogyan lehet akár egy óra alatt néhány értő és gyors törvénymódosítással akár egészen más törvényt létrehozni.
Végül is a keresztény-konzervatív kurzus a hazai felsőoktatás új koncepciójával – s bár enyhítve, de a törvény tervezetével is - olyan útra akar lépni, amely a fejlett világban példa nélküli. Ahelyett hogy a felsőoktatásba törekvő fiatalok előtt szélesre nyitná a kapukat, s olyan irányú fejlesztéseket ösztönözne, amely a különböző képességű fiatalok felsőoktatásbeli beillesztését segítené elő, egy alapvetően a felsőközéposztály fiataljai számára nyitott elit felsőoktatást hozna létre. A koncepció szétzilálja a rendszerváltás óta felépült hazai felsőoktatási rendszert, archaikus, túlhaladott és nacionalista populista mázzal leöntött elképzelések mentén próbál új „nemzeti” szisztémát létrehozni.
Félő, hogy a koncepció megvalósulása a hazai felsőoktatás exodusa lesz.
forrás: http://hazaeshaladas.blog.hu/2011/10/27/szep_uj_vilag_a_felsooktatasban
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://magyarparlament.blog.hu/api/trackback/id/tr584678243
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.