Tunéziában elkergették [1] az öreg elnököt, aki 1987 óta vezette az arab világ egyik legszabadabb országát. Ez a szabadság is mérsékelt volt azonban, és még mindig nem világos, hogy milyen erők és hogyan [2] vehetik át a hatalmat az észak-afrikai országban.

A tunéziai tüntetők eddigi részsikere (az elnök elmenekült, de emberei megőrizték egyelőre a kormány kulcspozícióit) fellelkesítette az arab világ elégedetlenjeit. A legnagyobb megmozdulások [3] Egyiptomban voltak, és itt halálos áldozatokat is követelt a rendőrség brutális válasza. De voltak tüntetések Jordániában, Jemenben, Algériában és egyes jelentések szerint még Líbiában is. A sorozatot dominó-effektusnak nevezték el a nemzetközi sajtóban. A forrongások hevessége, és az egyes országok állapota ugyan különbözik, de a régió hasonló gondokkal küzd, így érdemes végignézni a dominó elemeit.

Mint Közép-Európa 89 előtt

A Marokkótól Ománig tartó hatalmas területen évtizedek óta viszonylag stabil a politikai rendszer. Általában a 70-es években hatalomra jutott diktátorok vagy azok örökösei vezetik ezeket az országokat. A hatalmon lévők különböző mértékben engedékenyek, de mindenütt korlátozott a szólásszabadság és az ellenzék mozgástere.

Messziről nézve az egész blokk kicsit hasonlít a nyolcvanas évek Kelet-Európájára, ahol a brutális Ceasusescu-rezsim vagy éppen Kádár puhább diktatúrája között nagy volt a különbség, de az egész régióra igaz volt, hogy elaggott diktátorok őrizték kiváltságaikat egy korrupt rendszer élén Kelet-Berlintől Szófiáig, Varsótól Bukarestig.

Fontos különbség azonban, hogy ezeket az arab országokat nem fogja össze egy katonailag erős nagyhatalom, mint tette azt Közép-Európában a Szovjetunió. Az említett arab országok vezetői – a líbiai Kadafin kívül – viszonylag jóban vannak az USA-val, hatalmuk megőrzésében sok segítséget kaptak Washingtontól. Ezt jórészt azzal érték el, hogy féken tartják a szélsőséges iszlamistákat. Cserébe az USA nem nagyon kritizálja őket korrupt és elnyomó uralkodói gyakorlatuk miatt.

A térséget utoljára a hatvanas években rázta meg komoly politikai földindulás. Akkoriban az egész régióban népszerűvé váltak a pánarab, szocialista eszmék, több mostani diktátor is az akkori nagy változások egyik főszereplője volt. Az addigi feudális viszonyokat a hatvanas évek áramlatai átalakították, de nem alakultak ki a régióban polgári demokráciák sem.

Sok éhes fiatal

Közös ezekben az országokban, hogy az évtizedek óta hatalmon lévő elitek erősen megkoptak, lejáratódtak. Mindegyik országban elképesztően magas a fiatalok aránya, a népesség nagyon gyorsan növekszik. A rengeteg fiatalnak sehol sem jut elég munka.

Az elmúlt két évben ráadásul az élelmiszerárak gyorsan növekedtek, a legtöbb helyen éppen ezért törtek ki zavargások ezen a télen.

Mindegyik országban nagy a korrupció és brutális a belső elhárítás.

Csak a rosszkedv tart össze

Nagy különbség a hatvanas évek forradalmaihoz képest, hogy most nincs egységes ideológia, ami többé-kevésbé irányt adna az elégedetlenkedőknek. Leginkább a radikális iszlám képes tömegekre hatni, ezt az irányzatot azonban nagyon keményen féken tartják ezekben az országokban, nincsenek nyíltan kiálló karizmatikus vezetők vagy pártok, amelyek akár egy országon belül is képesek látszanának a hatalom átvételére.

A hadsereg mindenütt inkább a mérsékeltebb, a nyugattal együttműködni kívánó elithez lojális. (A hatvanas években éppen a fiatal tisztek voltak a forradalmak kezdeményezői a térségben.) Ugyanakkor a polgári ellenzék még gyengébb a régióban, mint a radikális iszlamisták csoportjai. Őket is elnyomják, és inkább csak az egyetemi városokban népszerűek a polgári demokrácia eszméi.

A szervezetlenség miatt a tüntetők ezért részben szociális követelésekkel élnek (legyen munka és olcsóbb étel), részben pedig a korrupt hatalmat akarják elküldeni. Hogy mi jöhet a kiöregedő diktátorok generációja után, az teljesen bizonytalan.

Az alábbikban röviden bemutatjuk azokat az országokat, ahol a tunéziai forradalmárokkal szimpatizáló tömeg vonult az utcákra.

Egyiptom

Népesség: 80,5 millió

Átlagéletkor: 24 év

Nagyon szegények aránya: 20%

A legnagyobb zavargások itt követték a tunéziai tüntetéseket. Január 25-e óta minden nap, több városban is összecsaptak a tüntetők a rohamrendőrökkel, halottak is vannak.

A vezető: Hoszni Mubarak, elnök

Mióta van hatalmon? 1981 óta

Mi volt előtte? A légierő parancsnoka, majd alelnök

Hogyan került hatalomra? Elődjét meggyilkolták, ő jött az utódlásban

Életkora: 83 év

A hatalom válasza a tüntetésekre: 1981 óta az országban rendkívüli állapot van érvényben. Erre hivatkozva minden tüntetést betiltottak. A rohamrendőrség könnygázt, vízágyút és éles lőszert is bevetett már.

Mubarak óvatos reformokat ugyan bevezetett, de a feszültségeket ezek nem oldották fel. Nagyarányú privatizáció indult az elmúlt években, és 2006-ban először ellenzéki jelölt is indulhatott az elnökválasztáson. Parlamenti választásokat is szoktak tartani, de a jelölteket a hatalom erősen szűri, és a vallásos pártok be vannak tiltva.

Algéria

Népesség: 34,5 millió

Átlagéletkor: 27 év

Nagyon szegények aránya: 23%

Elsősorban az élelmiszerárak emelkedése ellen szerveződtek tüntetések, de egyértelműen szimpatizáltak az utcákra vonulók a tunéziai forradalommal.

A vezető: Abdelaziz Bouteflika, elnök

Mióta van hatalmon? 1999 óta

Mi volt előtte? Függetlenségi harcos, a 70-es években külügyminiszter, a 80-as években száműzetésben élt, a 90-es évek polgárháborújában az iszlamisták ellen küzdő hadsereget támogatta.

Hogyan került hatalomra? A hadsereg támogatásával független jelöltként választást nyert.

Életkora: 74 év

A hatalom válasza a tüntetésekre: 1992 óta az országban rendkívüli állapot van érvényben. Erre hivatkozva a fővárosban tilos tüntetni. A megmozdulások hatására a kormány csökkentette néhány alapvető élelmiszer árát.

Algériában 1992-ben a radikális iszlámisták választást nyertek, ezt azonban a hadsereg és az addigi vezetés érvénytelenítette. Polgárháború tört ki, legalább 150 ezer ember meghalt. Bouteflika irányításával sikerült konszolidálni az országot, amnesztiát adott a fegyvert letevőknek. Kezdeti nagy népszerűségét azonban kikezdte, hogy a nagy szegénységen nem tudott segíteni.

Líbia

Népesség: 6 millió

Átlagéletkor: 24 év

Nagyon szegények aránya: 33%

Egyetlen városból érkezett hír Tunéziával szimpatizáló tüntetésről, de a líbiai kormány ennek megtörténtét is tagadja. Líbiában nem működhetnek pártok sem, ez az egyik legkeményebb diktatúra a térségben.

A vezető: Moamer Kadafi, a Forradalom Testvéri Vezére és Útmutatója

Mióta van hatalmon? 1969 óta

Mi volt előtte? Katonatiszt

Hogyan került hatalomra? A hadsereg részben az ő vezetésével puccsot hajtott végre a királlyal szemben.

Életkora: 69 év

A hatalom válasza a tüntetésekre: Állítják, hogy nem is volt semmilyen tüntetés.

Kadafi családjával teljhatalmat élvez. Az elmúlt években óvatos engedményeket tett a nyugatnak, de ez inkább gazdasági együttműködést jelentett.

Kadafi a flúgos diktátorok közé tartozik. Életét negyven fős, szűz nőkből álló testőrség védi. Ha külföldre látogat, akkor saját sátrában hajlandó csak aludni.

Jordánia

Népesség: 6,4 millió

Átlagéletkor: 22 év

Nagyon szegények aránya: 14%

Szombaton több nagy tüntetés is volt a kormány ellen. Elsősorban olcsóbb élelmiszereket és munkát követeltek a felvonulók. Erőszak nem volt, a rendőrség nem lépett, a tüntetők pedig nem romboltak.

A vezető: II. Abdullah, király

Mióta van hatalmon? 1999 óta

Mi volt előtte? Trónörökös, a hadsereg egyik vezetője.

Hogyan került hatalomra? 46 évig uralkodó édesapja halála után örökölte a trónt.

Életkora: 49 év

A hatalom válasza a tüntetésekre: A kormány csökkentette az alapvető élelmiszerek és az üzemanyag árát. Nem volt sem oszlatás, sem letartóztatások.

Jordánia a térség szabadabb társadalmai közé tartozik. A nem iszlamista ellenzék viszonylag szabadon működhet. Ugyanakkor rengeteg feszültséget okoz az országban mára többséget alkotó palesztin menekültek nagy száma, és kilátástalansága.

Jemen

Népesség: 23 millió

Átlagéletkor: 18 év

Nagyon szegények aránya: 45%

A hétvégén még csak a főváros egyetemén voltak kormányellenes tüntetések, de csütörtökön már nagyobb tömeg vonult az utcákra. Elsősorban a korrupció ellen tiltakoztak a felvonulók.

A vezető: Ali Abdullah Szale, elnök

Mióta van hatalmon? 1978 óta

Mi volt előtte? Katonatiszt

Hogyan került hatalomra? A hadsereg puccsot hajtott végre

Életkora: 65 év

A hatalom válasza a tüntetésekre: A szombati tüntetőket a rendőrség megtámadta, több vezetőt letartóztattak. Hétfőre azonban többségüket szabadon engedték. A csütörtöki megmozdulások ellen nem léptek fel.

Jemen a térség legszegényebb országa. Elsősorban a törzsi – vallási alapon szerveződő, függetlenséget követelő fegyveres csoportok okoznak gondot a hatalomnak. A nem szeparatista, politikai alapon szerveződő ellenzék gyenge.

Bár Hoszni Mubarak elnök lemondásával a tüntetők elérték elsődleges céljukat, a történetnek itt aligha van vége. A kétségek rögtön ott kezdődnek, hogy a bejelentés Omar Szulejmán alelnöktől származott, arról pedig nem mondott semmit, hogy neki lesz-e szerepe a továbbiakban. A tüntetők korábban egyértelművé tették, hogy Szulejmán semmivel sem elfogadhatóbb, mint Mubarak.

Mivel a bejelentés szerint az irányítás a legfelsőbb katonai tanács kezébe került, a hadsereg dönthet arról, hogy a mostani kormányt bízzák meg átmenetileg az ország irányításával vagy létrehoznak egy átmeneti bizottságot Egyiptom élére.

Pénteken azt is megígérte a hadsereg, hogy felfüggesztik az Egyiptomban évtizedek óta érvényben lévő szükségállapotot, amint a körülmények lehetővé teszik, ezt azonban nem kötötték konkrét időponthoz. A hadsereg többször is megígérte, hogy teljesíti a tüntetők követeléseit.

Az al-Arabíja szerint a hadsereg meneszti a tejes kabinetet, felfüggeszti a parlament mindkét házát, és az Alkotmánytanáccsal együtt fogja irányítani az országot a választásokig.

 

A tüntetők célja azonban csak akkor valósul meg teljes mértékben, ha belátható időn belül valóban demokratikus választások következnek. Ez lehet a következő fordulópont.

Az ország messze legnagyobb ellenzéki csoportja (amely azonban a tüntetésekben nem játszott jelentős szerepet) eddig a Muzulmán Testvériség [1] nevű iszlamista szervezet volt. Az, hogy Izrael és az Egyesült Államok támogatták Mubarakot, nagy részben azért volt, mert el akarták kerülni, hogy az arab világ egyik legfontosabb országa iszlamista irányítás alá kerüljön. Mubarak idejében a szervezetet betiltották.

Az biztos, hogy egy tiszta választáson számolni kell velük, ami jelentősen befolyásolhatja a régió eddigi rendjét. Egy izraeli diplomata a Reutersnek pénteken azt mondta, Mubarak lemondása még nem változtatja meg az Izrael és Egyiptom közötti békés kapcsolatokat.

A forradalomban pedig egészen biztosan megszületett egy új ellenzéki erő [2]. A internetet magától értetődő természetességgel kezelő fiatalok, akiket eddig nem igazán képviselt senki, kulcsfontosságúak lehetnek a választások során. A felszín alatt pedig emberi jogvédők, feministák és aktivisták dolgoztak évek óta a rezsim brutalitása ellen - kérdés, lesznek-e politikai ambícióik.

A Mubarakot megbuktató tüntetések lényegében igazi vezéralak nélkül zajlottak (éppen azért, mert a tüntetők nem akarták, hogy bárki is tárgyaljon, majd kiegyezzen a nevükben Mubarakkal, ahogy az már sokszor megtörtént), vagyis nincs olyan politikus, akit most győztesként emelnének fel.

Ilyen lehetne a Google-ös Váel Gonim, aki a tüntetéseket elindító Facebook-csoport mögött állt, aztán letartóztatták, és 12 nap után szabadult, ezzel pedig új lendületet adott a tüntetéseknek - ő azonban korábban azt mondta, Mubarak bukása után vissza akar térni a korábbi életéhez és nem akar politikus lenni.

Valószínüleg ringbe száll majd Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenegia Ügynökség korábbi igazgatója is. El-Baradei a tüntetések harmadik napján érkezett vissza Egyiptomba, ekkor azonban házi őrizetbe került, és később nem igazán lett kulcsszereplője az eseményeknek, ráadásul nem is egyértelműen népszerű figura Egyiptomban.

És természetesen azt sem lehet kizárni a legnagyobb eufória közepén sem, hogy az egyiptomiak sorsa mégsem fordul jobbra, és a hadsereg irányítása alatt valójában a Mubarak-rendszerhez hasonló gyakorlat folytatódik, hiszen például maga Mubarak is, ahogy Szulejmán alelnök, a hadseregből érkeztek, és arról is érkeztek hírek, hogy az elvileg semleges katonák tüntetőket kínoztak meg. Az biztos, hogy a hadseregnek nem érdeke az instabilitás, komoly üzleti érdekeltségeik vannak számos iparágban, mindekelőtt az idegenforgalomban, amely különösen igényli a kiszámítható viszonyokat.

Az elmúlt tizennyolc nap egyik legjellemzőbb tulajdonsága éppen az volt, hogy egyszer sem lehetett biztosan megmondani, hova fejlődnek az események. Ez nem változott meg Mubarak lemondása után sem, nagyon bizonytalan, hogy mi lesz a folytatás, már csak azért is, mert ehhez hasonló nemcsak Egyiptomban, de az egész arab világban sem történt még (leszámítva az egyiptomi tüntetések közvetlen előzményét, a tunéziai forradalmat).

Ha azonban így is történne, a tüntetők az elmúlt tizennyolc napban azt mindenképpen bebizonyították, hogy nem lesznek tétlen elszenvedői az eseményeknek, és ha egyszer kezükbe vették a sorsukat [3], nem is akarják majd kiengedni onnan.